Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli. A foglalkozásom
nem háztartásbeli.
Főzni nem tudok a mosáshoz nem értek.
A házimunkához kedvet nem érzek.
Ám egyet büszkén be merek vallani.
Sok mindent nem tudok, de van ám valami.
Amit oly pompásan értek.
Mint kevés asszony ezen a vidéken.
Mert tudom azt bármiféle pózban.
Gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton.
Ahogy jónak látom.
Tudásom e téren több mint tökéletes.
S hogy hason is tudom az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én.
Mivel tanítóm egy fiatal legény.
Fiatal volt mégis jól megtanított ő.
S nem voltam e téren tudatlan nő.
Bevallom először borsódzott a hátam.
Mikor a fiú nagy rúdját megláttam.
Eleinte azt hittem leszakad az ég is.
Lihegtem kapkodtam de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka.
S feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szereztem
Hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam reggeltől korán felkelve.
Mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve.
És nagyon boldogan vidáman műveltem.
Még estefelé is mikor a nap lement.
Hull rólam a ruha mint fazékról a zománc.
És testem olyan lesz mint a fénylő topán.
Van aki gumisapkát húz a fejére.
Ám ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém ezt kell elhallgatnom.
Én a nedvességet érezni akarom.
De hát mit nevettek nem kell ezt megszólni.
Nem kell mindjárt rosszra gondolni.
Nincsen abba semmi amit elbeszéltem.
Ha hiszitek ha nem az úszásról beszéltem.